Vöröshagyma

2020. January 03. Friday zöldség Posted By admin
post-img Vöröshagyma (Allium cepa) mint konyhai zöldség alapanyag leírás.

Származás
A hagyma az egyiptomi sírkamrák hieroglifái között a növekedés, a termékenység szimbólumaként jelenik meg. A rómaiak megfosztották rangjától és nem kis megvetéssel beszéltek róla, hiszen míg a kiváltságosok a messzi Keletről hozott drága fűszereket használták, addig a vöröshagyma a köznép ételízesítőjévé vált. A mohamedánok sem becsülték nagyra. Létezését egyenesen a sátánnak tulajdonították, azt tartván, hogy amikor a gonoszt kiűzték a paradicsomból, eszeveszetten menekült, és ahova jobb patájával lépett, ott vöröshagyma, ahova pedig a bal patájával, ott fokhagyma termett. Talán levének kéntartalma miatt rokonították a hagymát az ördöggel, akinek lehelete az ő hitük szerint, csakúgy mint a magyar néphitben, kénköves.

Jellemzés
A különböző fajták színe a hófehértől egészen a sötét vörösig terjed. Ízükben és alakjukban az eltérés már nem ilyen jelentős. Vannak köztük kevésbé csípős, édesebb példányok is.

Fajtái
Talán a hagyma az a zöldség, mely a legtöbb változatot magáénak tudhatja. Mérettől, érettségi foktól, alaktól, színtől függően minden egyes hagymafajtát külön-külön névvel illetünk. A legfontosabbak lilahagyma, salotthagyma, újhagyma, fehérhagyma, főzőhagyma.

Elkészítés, felhasználás
A hagyma az egyike a nélkülözhetetlen zöldségeknek, felhasználhatósága végtelen! A legkülönbözőbb ételcsoportok elhagyhatatlan alkotórésze. Főzhetjük, süthetjük, párolhatjuk, tölthetjük, fogyaszthatjuk nyersen, készíthetünk belőle akár levest is.

Vitaminok, ásványok
Sok benne az ásványi só, C- és B-vitaminban dús többek között még E vitamint is tartalmaz, ezenkívül vas, jód, kálium, kalcium, foszfor, szelén, és cink található benne.

Élettani hatások
A hagyomány szerint ha nyitott sebekre, pattanásokra rakjuk, enyhül a fájdalom, és tisztító hatása miatt gyorsabb a gyógyulás. (A bőr alatti láthatatlan szálkák előbukkanásában is segít) Fontos megjegyezni még, hogy rendkívüli melegítő hatása van, ezért lázas betegeknek semmiképp ne adjuk.

Jó étvágyat a Vöröshagyma-val készült ételekhez!

Komment küldése

Komment megosztása

Hozzászólás leadásához be kell jelentkezni
Leggyakrabb szavaink: fokhagyma Arno Zöld dió lekvár Fokhagymakrém online rendelés fűszerpaprika Zöld dió szirupban olcsó ár országos kiszállítás aulxito Elefánt fokhagyma Pure white webshop elkészítés webáruház felhasználás alapanyag MPL recept hozzávalók zöldség futárszolgálat paprika aszalt PostaPontok hagyma Csomagautomata gyümölcs őrölt paradicsom
A termék kosárba került